Gellérthegyi álmok

Karinthy Ferenc színdarabja nyomán
Nagyszínpad
Gellérthegyi álmok
a Thália Színház saját előadása
vizuális tánc- és színházi előadás

60 perc, szünet nélkül


A szökött katona és a bujkáló fiatal nő egy elhagyott gellérthegyi villában botlik egymásba, s mivel odakint javában zajlik Budapest ostroma, vagyis egyikük sem mehet tovább, idejüket fantáziálással, játékokkal, történetekkel töltik el. Ezek során megismerjük őket magukat, menekülésük okait, vágyaikat, terveiket, és lassan kialakuló, egymás iránti vonzalmukat. Miközben odakint rommá lőnek egy gyönyörű várost, két fiatal új világot álmodik magának, amelyben akár a Hold is könnyedén elérhető lesz.



Karinthy Ferenc színdarabján alapul ez a vizuális tánc- és színházi előadás, mely két műfaj két vezető egyéniségének különleges, formabontó találkozása. Schell Judit a prózai színház egyik legeredetibb, legsokoldalúbb egyénisége, Finta Gábor Pécs, Rotterdam és a Belga Királyi Balett után a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt. Őket kettejüket elsősorban a tánc vonzotta egymáshoz egy közös produkcióra, ám ennek kapcsán előkerülhetett a színésznő régi terve: egyszer eljátszani a Gellérthegyi álmok főszerepét. Próza és tánc tehát egyetlen műben talál egymásra. 

A képzelet kiterjesztését olyan különleges vetítési technika teszi felejthetetlenül plasztikussá, amely prózai színházban egészen újszerű és lenyűgöző hatást kelt. Többszörösen is valóra vált álmok tehát ezek a Gellérthegyi álmok. A darab történetének fonalát eredeti és "kölcsönvett" zenékre készülő táncok, mozgásszínházi víziók szakítják meg, s emelik át egy másik dimenzióba, egy másik műfajba, melyből azonban újra és újra visszatérünk abba a bizonyos, hátrahagyott villába, amelyben pár órára egyesül az egész világegyetem.




Karinthy Ferenc örököseinek az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.” www.hofra.hu

Jegyvásárlás
Szereplők:

Lány: Schell Judit

Fiú: Finta Gábor m.v.

Dramaturg: Zöldi Gergely
Zeneszerző: Balázs Ádám

Jelmeztervező: Gallatz Rita
Látvány: Freelusion 


Rendezőasszisztens:
Szalai Péter

Alkotók: Schell Judit, Finta Gábor m.v.



Az előadás támogatója:


dh-gellert-rgb.jpg


nka-logo-2012-rgb.png

 


Kapcsolódó videókKinyit


Gellérthegyi álmok - ATV Start


Gellérthegyi álmok - előzetes


Schell Judit interjú - Promontor TV


Gellérthegyi álmok - sajtótájékoztató


Gellérthegyi álmok - ajánló


Gellérthegyi álmok - premier


Gellérthegyi álmok - főpróbahét