A Grönholm-módszer

Jordi Galceran
Arizona Stúdió
A Grönholm-módszer
A Thália Színház és a K2 Színház művészeinek közös produkciója


„Amikor beérsz az irodába, úgy kell tenned, mint a bohócnak a cirkuszban, olyan arcot festesz magadnak, amilyen éppen szükséges, rokonszenves arcot, vagy seggfejarcot, aztán teszed, amit kell. Aki erre nem képes, az nem jó semmire.”- fakad ki Ferran A Grönholm-módszer egyik jelenetében.


Maszkokat hordunk, szerepeket játszunk, különböző módszerekkel próbálunk meg érvényesülni életünk mindenféle területén. Olyan meggyőződéssel viseljük álarcainkat a főnök, a beosztott, a férj, a feleség, a szülő, a gyerek, a barát vagy az ellenség szerepében, hogy talán már le sem tudjuk venni őket. Ha viszont sikerül, felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szembe tudunk-e nézni azzal, ami alattuk van? Hogy vajon létezhetünk-e egzisztencialista világunkban maszkok és módszerek nélkül, és ami a legfontosabb, hogy el tudjuk-e fogadni önmagunkat?

A Grönholm-módszer egy különös állásinterjú és négy elszánt jelentkező története, aminek végére a néző is a döntés részese lesz. 

Az előadást életre hívó fiatal csapat tagjai a fent említett kérdésekre keresik a választ a közvetlenség, az irónia, és a játékosság eszközeivel. Teszik mindezt abban a reményben, hogy a végeredmény nem csak önmagukra és a közönségre, hanem talán egyetemesen is érvényes lesz.

facebook.com/gronholmmodszer

Jegyvásárlás
Szereplők:

Ferran: Bán Bálint
Merce: Szabó Erika
Enric: Borsányi Dániel
Carles: Domokos Zsolt


Jelmez : Tóth Barbara
Dramaturg: Kiss Péter Balázs
Produkciós vezető: Bán Bálint, Mózes András
Zeneszerző: Horváth Szabolcs
Visual Designer: Radványi Anna
Súgó: Buksa Alexandra

Fordító: Bakucz Dóra

Rendező: Mózes András


Az előadás támogatója: 

Kultkikötő, Gavallér Öltönyüzlet Veresegyház, 7th Art Project, Éva cipőboltja Veszprém

Külön köszönet: Pindroch Csaba, Nagy Viktor, MaxCity, Miskolczi Mária jogi tanácsadó, R.N.R. Művészeti Ügynökség




Kapcsolódó videókKinyit


A Grönholm-módszer ajánló