Thália Színház 2009-2011

2009 februárjában a színház vezetése megújult. Zimányi Zsófia, a nemzetközileg is elismert Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója vette át az irányítást. Kitűzött célja, hogy a Thália Színház ismét az elsők között jusson a nézők eszébe, mikor elhatározzák, hogy színházba szeretnének menni. Egy igazi Thália Társaság megalakítása, a megbecsült törzsközönség figyelmének lekötése egész évben, nehéz és egyben az egyik legszebb feladat egy társulat életében.

Éppen emiatt a hazai színházi életet is meglepve, már nyáron két bemutatóval üdítette fel a kulturára éhes nézőket a Thália Színház. Ivan Menchell – Parti Nagy Lajos: Sírpiknik című darabját  parádés szereposztásban láthatjuk: Bánsági Ildikó, Margitai Ági, Gálffi László,Takács Katalain/Egri Márta és Létay Dóra remek játékát Ilan Eldad rendezte. A másik nyári bemutató szintén komédia: Sam Bobrick és Julie Stein ’Csókol, Anyád!’ című kétszereplős darabját az egyik legelismertebb színésző Vári Éva és a fiát játszó „közönségkedvenc” Nagy Ervin alakítja, Znamenák István rendezésében.

Ősszel komolyabb megmérettetés kezdődött, hisz kb. 160 estére adták bérbe a színházat, a többi napon saját előadások várják a vendégeket. Szeptemberben Poszt POSZT címmel a pécsi színházi találkozó legsikeresebb Thália-díjas darabjait nézhették meg azok, akik nem tudtak májusban lejutni az eseménysorozatra. Háy János mai drámája, A Gézagyerek, a Szabadkai Színház Magyar Társulata, és az örök klasszikus, Shakespeare Velencei kalmárja, pedig az egri Gárdonyi Géza Színház művészeinek előadásában mutatkozott be a fővárosban.

A Budapesti Őszi Fesztivál keretében, októberben két színházi bemutatóra is sor került, amiket a színház utána továbbra is repertoáron tartott, hogy azok is láthassák akiknek nem volt idejük ebben az időszakban megnézni. A volt Krétakörös színészekkel  közösen Ascher Tamás rendezett egy csapatépítő tréninget Céges buli címmel, a Maladype Társulat pedig Zsótér Sándor rendezésében Alfred de Musset:  Lorenzaccio című darabját mutatta be. A  nagy sikerrel játszott Beszélő fejek folytatást követel, így a II.’ részét már novemberben megismerhették a nézők, amit ismét  Bálint András állított színre, Kováts Adél, Szervét Tibor és Moór Marianna közreműködésével.

Januárban Molnár Ferenc Doktor úr című darabját a Thália Színház a Budapesti Operettszínházzal közösen mutatta be, majd márciusban a Budapesti Tavaszi Fesztiválé volt a főszerep. Számos vendégjáték mellett felbukkant ismét egy együttműködésben született bemutató: a Budapesti Kamaraszínházzal közösen Léner András állította színpadra Viktor Hugo: Királyasszony lovagját. Az Új Stúdióban Dumas Kaméliását Sediánszky Nóra rendezi, a nagyszínpadon pedig még egy közönségsiker folytatása, második része született meg a Thália Színház és a Tavaszi Fesztivál együttműködésében: a gyerekek kedvence, a Bogármese II. balettelőadás. Májusban a neves író, Paulo Coelho világhírű regénye, a Tizenegy perc bemutatója jelezte, hogy itt a nyár, a felhőtlen pihenés és a biztos siker!