Szikszai Rémusz

Mikor mutatta be a produkciót a tatabányai színház és milyen volt a fogadtatása?

Tavaly októberben mutattuk be az előadást és nagyon jól fogadta a közönség. Az a ritka dolog állt elő, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a bemutatót követő szűk hat hónapban nagyjából negyven előadás ment le belőle. Jól szemléleti a sikerét, hogy nagyon ritkán fordul már elő, hogy a nézők bekiabálnak egy-egy előadás alatt, most mégis volt rá példa, Orgon és Tartuffe egyik párbeszédénél valaki bekiáltotta Orgonnak, hogy „te hülye!”

Mitől aktuális ma egy olyan klasszikus darab, mint a Tartuffe?

Olyan korszakalkotó szerzők esetében, mint Molière, Shakespeare vagy Goldoni ez nem kérdés. A Tartuffe története olyan problémafelvetésekkel foglalkozik, melyek örök érvényűek, ezért mindegy is, hogy farmerben vagy rizsporos parókában játsszuk őket vagy, hogy épp milyen korszakát éli épp az emberiség. Olyan dolgokkal foglalkozik a darab, melyek örök érvényűek: a félelem, a csalás, a szerelem, a féltékenység mind ilyen.

Nagy rendezői kihívás egy ilyen sokat játszott klasszikus történetet színpadra állítani?

Ennek a darabnak az a különlegessége, hogy bár híven követi Molière Tartuffe-jét, a szövege több, mint egyszerű fordítás. Ezért is az a címe, hogy Molière: Tartuffe, a szerzője pedig Parti Nagy Lajos. A nyelvezetét tekintve egyértelműen egy újraírt darab. Két különlegessége is van, a már említett nagyon speciális nyelven kívül a másik, hogy az eredeti öt felvonás helyett Parti Nagy csak négy felvonást írt és az ötödik felvonás erkölcsi végkifejletét, mikor a rosszak megbűnhődnek, nyitva hagyja a fordító-szerző. Ennek köszönhetően minden helyen más befejezése van az előadásnak. Az ősbemutatója a Nemzeti Színházban volt, de játszotta az Örkény Színház is és mind más-más záróképet alkalmazott. Azt a változatot, amit mi játszunk Tatabányán, csak ott lehet látni, ezért aztán az a furcsa dolog állt elő, hogy ha ezeket a darabokat egyszer kötetbe gyűjtenék, három különböző variációként jelenne meg, noha mégis ugyanarról a darabról van szó.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy klasszikus darabokat újrafordítanak, vagy átírnak. Miért fontos ez?

Egy fordítás mindig a saját korának terméke. Ha például a Shakespeare-fordításokat hasonlítjuk össze, azt látjuk, hogy minden fordító a saját korának nyelvezetében és a saját kora erkölcsei szerint fordított. Shakespeare esetében például a romantika korában született fordításokból teljes egészében hiányzik a trágárság, míg az eredetiben megtalálható. Azért is szükséges újrafordítani a klasszikusokat, hogy a jelenkor nézői ne veszítsék el az érdeklődésüket irántuk. Ugyanígy van ez a Molière-darabok esetében is. A Tartuffe-öt lefordította Vass István és Petri György is. Mindkét fordítás csodálatos, de a maguk korát tükrözi és stilárisan is különböznek. Az eredeti szövegben alexandrinusokban beszélnek, míg a Patri-féle fordításban csak Tartuffe beszél versben. Parti Nagy Lajos szintén alexandrinusokban írta meg a szöveget, de rímek nélkül.

Más korba is van helyezve az előadás, vagy a történelmi kontextust megtartották?

A fordító a rendezőre bízza ezt a döntést, hiszen nem tartalmaz utalást a konkrét korra. Mikor királyról beszél, nem teszi egyértelművé, hogy melyikről, így alkalmas lenne arra, hogy más korba helyezzük, azonban ezzel a lehetőséggel nem éltünk. Megtartottuk az eredeti kort, mikor a királyról beszélnek a szereplők, egyértelműen XIV. Lajosra gondolunk.

Tatabányán kívül hol lehetett már látni ezt az előadást?

A POSZT-on és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is lehetett már látni és az Ördögkatlan Fesztiválra is meghívást kaptunk.

Miben különbözik a fővárosi és a vidéki közönség?

Néhány éve Dunaújvárosból érkezett szintén a Thália Színházba Szép Ernő Május című darabja. Úgy gondolom, Szép Ernő humora elsősorban budapesti humor, amit mi sem bizonyít jobban, hogy többet nevettek rajta Budapesten, mint vidéken. Úgy látom a vidéki közönség egy kicsit konzervatívabb színházi értelemben, míg a budapesti nézők talán kicsit nyitottabbnak tűnnek. Ennek nyilván az az oka, hogy a fővárosban rengeteg színház van, sokféle előadást lát a közönség és kicsit jobban hozzá vannak szokva a kísérletező, szokatlanabb, vagy formabontó előadásokhoz.

Mivel ajánlaná az előadást a Thália Színház közönségének?

Talán azzal, hogy Molière és Parti Nagy Lajos garancia a jó szórakozásra, ráadásul a hiszékenység és az ehhez kapcsolódó őrület a mai napig aktuális.