Fotó: Kállai-Tóth Anett

Abszolút. Annak idején a Kodály Zoltán Ének - Zenei Általános Iskolában összehozott a sors egy színházkedvelő irodalomtanárral, akinek köszönhetően diákkoromban gyakran megfordultam a Várszínházban, az akkori Nemzetiben, a Vígszínházban, a Pestiben, és már akkor nagyon megszerettem ezt a közeget. A színjátszás viszont egyáltalán nem vonzott, ellenkezőleg! Bár az iskolai ünnepségeken sokszor ért a feladat, hogy verset mondjak, ódzkodtam a szereplés minden formájától. Én nézni szerettem a színházat, gyönyörködni benne és lelkesedni érte... A gimnáziumban aztán tovább erősödött ez a szerelem. A barátnőmmel minden napot azzal kezdünk, hogy fellapoztuk az aktuális Pesti Műsort, és kiválasztottuk, hogy mit nézünk meg aznap este. Több színházban is jó kapcsolatot ápoltunk a nézőtéri felügyelőkkel, és tényleg minden este beültünk valahová.

Mondhatom, igazán jó dolgotok volt!

Ezek az élmények nagy hatással voltak rám, és rendkívül sokat adtak: borzasztóan kötődtem néhány épülethez és társulathoz. Az említett teátrumokban többször is megnéztünk egy-egy előadást, emellett sokat jártunk a főiskola Ódry Színpadára és rengeteget a Rock Színházba, mert őket is nagyon megszerettem. A zenei tanulmányaim révén eleve rajongtam a zenés darabokért. És, hogy ezt a lelkesedést megpróbáljam továbbadni, elkezdtem a gimnáziumban hobbiból közönségszervezéssel próbálkozni. Kemény feladat.

Ilyen előzmények után milyen pályára készültél?

A pályaválasztással kapcsolatban nem volt konkrét elképzelésem. A zeneiből jött a folyamatos kórus élet sok-sok kapcsolattal és innen hívás a Hungaroton lemezkiadó marketing osztályára, még a bakelit lemez gyártás korszakában. Szerettem az ottani csapatot, ráadásul a munkám során megismerkedtem a zenei ipar sok jeles képviselőjével, és a kiadónál szerzett tapasztalatok remekül kiegészítették a színházas „vonalat”. Ezt követően a Szerzői Jogvédő Hivatal Színházi Osztályán töltöttem egy évet, szövegkönyv-hegyek között, ahol pedig a színházigazgatók és rendezők adták egymás kezébe a kilincset... Majd a Casus Művészeti Menedzserképző Iskola évei következtek remek tanárokkal és azóta a kulturális élet sok területére szétszóródott diákokkal.

Tehát visszaültél az iskolapadba.

Olyannyira, hogy a „Casus” után a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakán diplomáztam. A főiskola budapesti levelező tagozatára jártam, ami egy kisgyerek mellett ideális megoldást jelentett, merthogy időközben megszületett a fiam, aki ma már húszéves. Mindeközben állást ajánlottak (micsoda véletlen!) az akkor létező legnépszerűbb – talán egyetlen - kulturális magazinnál, a Pesti Műsornál, ahol tizenkét évet töltöttem.

Ha jól számolom, most érkeztünk meg ide, a Nagymező utcába.

2012-ben a Thália Színház új vezetése kért fel a fesztiváligazgatói pozícióra, és ezzel a megtisztelő felkéréssel, úgy érzem, az elmúlt éveim összes tapasztalatát, tanulmányait maximálisan kamatoztathatom. Már negyedik éve szervezed a Thália három tematikus fesztiválját: a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét, a Vidéki Színházak Fesztiválját és a Humorfesztivált, ami bőven ad feladatot.

A szabadidődben hogyan kapcsolódsz ki?

Rendszeresen jógázom, szeretek utazni, olvasni és a barátokkal borozgatni. Emellett még van egy kiállításokkal foglalkozó kiadvány, aminek az összeállítását vezetem. Ha február, akkor Humorfesztivál! A hónap utolsó hete a Tháliában mókáról és a kacagásról szól. Annak idején hogyan jött a fesztivál ötlete? Amikor az egykori kabarészínház, a Mikroszkóp Színpad 2012-ben a Thália Színházhoz került, és új nevet kapott, a Mikroszínpad művészeti vezetője, Litkai Gergely vetette fel a Humorfesztivál ötletét. Egyrészt szerette volna tovább vinni a humor-vonalat az új játszóhelyként hozzánk került színpadon, másrészt fontosnak tartotta, hogy a humornak legyen egy olyan fővárosi seregszemléje, ahol a műfaj szakmailag is megmérettetik, és ahol a szakma képviselői – színházi szakemberek, humoristák – évente egyszer összegyűlhetnek, a versenyprogramba beválogatott előadásokon keresztül képet kaphatnak arról, hogy milyen produkciók születnek Magyarországon ebben a műfajban.

Idén összesen tíz produkció szerepel a programban, köztük több vidéki előadás. Milyen szempontok alapján válogatjátok a versenybe bekerülő darabokat?

Nyilván figyelembe kell vennünk, hogy a kiválasztott előadás színvonalas, szórakoztató, utaztatható és persze eladható is legyen. Nem könnyű a választás, sok szempontot kell mérlegelnünk, de egy biztos: a minőségből nem engedünk! A műsorfüzet alapján kijelenthetem, a sokszínűségből sem. Bohózat, vígjáték, interaktív impróshow, (romantikus) komédia, szatíra, szkeccsparádé is szerepel a programban. Kétségkívül a Humorfesztivál érdekessége és egyben az egyik erőssége is a sokszínűsége: készülünk stand-upos önálló esttel, de bemutatkozik például a Momentán Társulat is, akik nem a klasszikus színházi vonalat képviselik, ugyanakkor rendkívül humorosak és nagyon profik a maguk területén. És természetesen gondoltunk a klasszikus bohózatot kedvelőkre is... Mi több, ismét kiállítással és kis meglepetés programmal várjuk az érdeklődőket.

Szavaidból ítélve és a lelkesedésedet látva közel áll a szívedhez a Humorfesztivál.

Bár megvallom őszintén, hogy ezt a programot a legnehezebb összerakni, hiszen az igazán színvonalas szórakoztatás szerintem nagyon nehéz műfaj, de szeretem a hangulatát, a változatosságát, meg azt is, hogy az itt látott produkciók derűt sugároznak, és mosolyt csalnak a nézők arcára. Ezért nagyon meg kell dolgozni. Éppen ezért fesztiváligazgatóként mindent megteszek, hogy minél többen lássák az előadásainkat, mert hihetetlenül jó hangulata van annak, amikor a nézőtér zsúfolásig megtelik. Amikor a csilláron is lógnak, és minden pótszéken ülnek - az azért elképesztően jó érzés, és szerencsére minden fesztiválunkon akadnak ilyen sikeres előadások.