1972-ben mutatták be a műből készült filmet, melyet Makk Károly rendezett, a két idős hölgy szerepében Dajka Margittal és Bulla Elmával – a korszak két zseniális színésznőjével. A színházak azóta is folyamatosan játsszák a kisregényből készült darabot, mindig megy valahol… Ennyire megunhatatlan a témája?
Ezek voltak az okok, amiért először nem vállaltam el a felkérést… Öt évvel ezelőtt keresett meg Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház akkori igazgatója, hogy játsszam el a szerepet Felkai Eszterrel, aki nagyon régi kolléganőm és több mint 30 éves barátság fűz minket össze. Akkor Péternek pont ezeket soroltam fel érvként, amiket mondtál: sokan eljátszották, film is készült belőle, unják már a nézők… Ráadásul úgy gondoltam, hogy nem vagyok egy tipikusan Giza-alkatú színésznő, aki teljesen azonosulni tud ezzel a szereppel. Annyiban is maradt, aztán teltek az évek, és Seregi Zoltán – aki szintén nagyon régi barátom – került a színház élére. Ő is megkeresett ezzel az ajánlattal, pedig tisztában volt az előzményekkel, és egyszer, amikor úgy alakult, hogy ő hozott el Békéscsabára, egész úton győzködött – Budapesttől Szarvasig hallgattam, hogy miért kell ezt a szerepet nekem eljátszanom.
És végül mi volt az, amivel sikerült?
Az egyik ok az volt, hogy a darabot Juhász Róza fogja rendezni. Róza rendezett engem Sopronban az Énekesmadár című darabban és ismerem főiskolás kora óta. Kiderült, hogy már öt évvel ezelőtt, amikor Fekete Péter őt is megkereste azzal, hogy mit rendezne szívesen Békéscsabán, a válasza az volt, hogy a Macskajátékot Fodor Zsókával… Na, ez volt még egy olyan döntő érv – amellett, hogy van egy lakásom is Csabán és imádom a várost és az ottani embereket –, ami végleg meggyőzött arról, hogy barátkozzam meg Gizával.
Ezek után milyen volt a próbafolyamat?
A próbák alatt nagyon sokat kínlódtam. Úgy éreztem, hogy ez a kerekesszékbe zárt, de szárnyaló lelkű asszony nem én vagyok. És abban, hogy hogyan bújjak bele Giza bőrébe, Róza kicsit magamra is hagyott, mással, inkább Felkai Eszter Orbánnéjával foglalkozott többet, ami egy rendkívül nehéz, sokrétű szerep. Itt hozzá kell tennem, hogy Felkai Eszter, aki ötven évig volt a Békéscsabai Színház tagja, majd vezető színésznője, és a világirodalom minden jelentős szerepét nagy sikerrel eljátszotta, kilenc évvel ezelőtt elbúcsúzott a színháztól, és az eltelt évek alatt csak ezt a felkérést nem utasította vissza. Szerencsére, mert Orbánné szerepében briliáns alakítást nyújt.
Kicsit térjünk vissza oda, hogy Giza szerepét sokan, sokszor eljátszották már… Befolyásol ez ilyenkor egy színészt? Teljesen kizárja a korábban látottakat és a saját egyéniségéből táplálkozik? Hogyan kezd neki a karakter felépítésének?
Az ember nem tudja kivenni az egyéniségét egy szerepből sem, viszont a saját egyéniségébe próbálja beleépíteni a szerepet, igyekszik utánamenni a figurának és azonosulni vele. Én láttam Bulla Elma Gizáját, és akkor ijedtem csak meg igazán, mert az ő egyéniségébe a szerep jól bele volt szabva. És aki engem ismer, vagy látott már tévében, az tudja, hogy mi Bulla Elmával egymástól nagyon különbözünk… És ahogy néztem az ő játékát, annak ellenére, hogy egy zseniális, korának talán legnagyobb színésznője volt, úgy éreztem, hogy az alakítása kicsit szürke. Nagyon kötődött a székhez, amiben ült, és én azt gondoltam, hogy Gizában ennél több van. Persze, hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen nagy színésznőt kritizáljak, de az emberben óhatatlanul kialakul a látottak alapján egy vélemény. Megnéztem még pár korábbi előadás felvételét másokkal – persze mindet nem is akartam –, és egyre inkább azt éreztem, hogy másképp kellene. Aztán szépen lassan elkezdtem felépíteni Gizát úgy, ahogy én gondolom.
Mi volt az első visszaigazolása annak, hogy jó az irány?
A főpróbák egyikén, a nézőtéren ott ült a jelmeztervező és Róza. Könnyes volt a szemük, és a próba végén Róza a nyakamba borulva azt mondta: „Zsóka, ez nagyszerű, ez nagyon szép”. Eddig negyven előadás ment le, sikerrel.
És a műben mi fogta meg leginkább? Elsősorban a szerep, a szeretet és a zseniális írói mondanivaló… Miben más ez az előadás? Érzékenyebben nyúl esetleg egy női rendező egy ilyen témához?
Úgy gondolom, hogy igen. Bár nem túl sok darabot láttam még női rendezőtől, viszont ahogy mondtam, Sopronban egy Tamási Áron-darabban már dolgoztam Rózával. Ő egy hihetetlenül keménykezű, nagyon művelt és alapos rendező. Kevés ilyet, vagy nála felkészültebbet, lelkiismeretesebbet ismerek. Ő egy rendkívül jó érzékkel megáldott ember. Nem volt könnyű a vele való munka, de a szerepek sem könnyűek, és abból születnek jó eredmények, ha ilyen a rendező.
