Ténylegesen ettől az évadtól vagyok tag Tatabányán, hiszen eddig nem volt társulat. Nagyon nagy dolog, hogy Crespo Rodrigo kiharcolta ezt. Jelentős változást hoz, mostantól hivatalosan is lesz egy csapat. Nagyon lelkesít, hogy részt vehetek benne. Lényegében emiatt döntöttem úgy, hogy életemben először kipróbálom a közalkalmazotti státuszt. A férjem, Kaszás Mihály is színész, ő is több darabban fog itt játszani ebben az évadban. Egyébként teljesen véletlenül kerültem 2012-ben Tatabányára A Testőr című darabba és valahogy itt ragadtam. Fehérváron akkor zajlott az igazgatóváltás és nem tartottak rám igényt. Valahogy nem jól kommunikáltam, hogy nekem az a város az otthonom is. Hagytam a dolgot. Tatabányára viszont hívtak. Az előző évadban már három darabban is játszottam. Ősztől oda is költözünk.

Igen, de mindenki jól viseli. Az évek során megtanultunk alkalmazkodni a lehetőségekhez, a helyzetekhez. A gyerekeket nem vesszük ki a fehérvári iskolából, hanem magántanulók lesznek. Egyelőre nagyon rugalmasan kezeljük, majd meglátjuk, mennyire jön be. Nincs semmi kőbe vésve, próbáljuk lazán kezelni a dolgokat. Vész nincs, együtt vagyunk. A biztos pont mi vagyunk négyen és akárhol vagyunk, ez akkor is így van. Alakul az élet.

Én már később csöppentem bele ebbe az egészbe, de azt hiszem, nagyon ritka manapság az, hogy olyan jó hangulat legyen egy színházon belül, mint nálunk. Abszolút baráti a légkör és nincs semmiféle negatív gondolat vagy hozzáállás. Azt látom, hogy a város számára is nagyon fontos. Ez nem csak egy színház, de népház is, ahol mindenféle foglalkozások vannak, a néptánctól a klasszikus zenén át a rajzig. Tényleg a nép háza és ezt mindenki így is gondolja. A színház rengeteg gyerekdarabot játszik, ami nekem nagyon tetszik. Életemben nem hallottam még, hogy hét gyerekbemutató legyen egy évadban.  A törekvések, az emberek, akik itt dolgoznak vagy vendégként jönnek, mind-mind nagyon szimpatikusak számomra. Azt hiszem, ez egy jó irány.

A regényéből Szakonyi Károly készítette a színpadi változatot. Iván semmit nem változtatott, nincs benne semmiféle aktualizálás, ennek ellenére mégis nagyon sok mondat betalál, vonatkozhat akár a jelenlegi politikai és közéleti helyzetre. Minden jó darabra azt mondják, hogy nem veszíti el az aktualitását, de erre sajnos különösen igaz ez. A nézők reakciója igazán beszédes. Olyan érzésünk volt az előadások alatt, hogy a nevetések nem szívből jövő kacagások, hanem inkább keserédes mosolyok. Nagyon jól választotta meg a színészeket is Iván, nyilván most nem magamra gondolok, hanem a többiekre, például Végh Péterre, Mihályfi Balázsra. A közönség kifejezetten jól vette őket, holott ők a negatív figurái az előadásnak, és nem feltétlenül azért, mert egyetértenek velük, hanem mert nagyon ismerősek a szituációk, gondolom. Emellett a családi és szerelmi szál is nagyon hangsúlyos. A színpadi változat erőssége, hogy ez a vonal majdnem olyan erős, mint a politikai vagy közéleti vonal.

Ért olyan vád, hogy túl kemény ez a nő és nem érződik az a kedvesség, ami pedig van benne. Sajnos a regény adaptációknál sokszor fordul elő, hogy bizonyos dolgok elvesznek, kisebb hangsúllyal tudnak csak megjelenni a színpadon. A regényben van idő kifejteni a karaktert, itt csak néhány mondat erejéig lehet belecsempészni, milyen is volt hajdanán ez a nő. Hogy nem csak egy szigorú, beosztó, a férjét féltő nőről van szó, hanem volt valaha egy kedves, lágy énje is. Ő a férjét és a házasságát félti, aggódik, hogy a kinevezés miatt most minden összeomlik körülöttük. Azt akarja, hogy továbbra is tisztességes életet éljenek és ezért körömszakadtáig harcol. Nagyon szeretem, amikor kiadhatom magamból a felgyülemlett feszültségeket és ez a szerep erre abszolút alkalmas. Ez egy nagyon izgalmas karakter, függetlenül attól, hogy azt a sokszínűségét, amilyen ez a nő a regény alapján, nem feltétlenül lehet megmutatni ebben a négy jelenetben.

Nagyon meghatározza az előadást a puritán díszlet. A színpadkép maga a magyar ugar, amibe időnként bejönnek papírmasé disznók, az előadás végére ellepve a színpadot. Ebbe a térbe csak egy-egy bútor kerül be. A másik meghatározó elem a zene. Három zenész élőben játszik a színpadon, szerves részei az előadásnak. Iván elsősorban az emocionális dolgokra helyezte a hangsúlyt, a szituációk mélyét keresi. Van egy sajátságos világa az egész előadásnak, amire néhányan még azt is mondták, hogy statikus, például a bálkép, de ennek is megvan a miértje. 

Igen. Nagyon jó előadások születnek vidéken és öröm ezt megmutatni máshol, jó dolog, hogy minél több ember megismerheti ezeket és a benne szereplő művészeket. Persze Tatabánya nincs messze, sokan járnak le év közben is Budapestről, de Szegedre vagy Pécsre már ritkábban van lehetőség eljutni. És hátha így kedvet kapnak a fővárosi nézők, hogy elmenjenek vidékre és megnézzenek más előadásokat is. Sokat gondolkodtam már a vidéki színészségen, ha van egyáltalán ilyen kategória. Én annyira jól érzem magam vidéken, egy csomó műfajban kipróbálhatom magam, bennem nincs olyan vágy, ami biztos sok kollégámban megvan, hogy nagyon szeretnék megmutatni magukat Budapesten. Egy ilyen találkozó például remek alkalom erre. 

Hihetetlen jó a szereplőgárda és egészen egyedi, sajátságos Hargitai Iván rendezői látásmódja. Főleg ezért érdemes megnézni, noha a történet senki számára nem ismeretlen. Bár az előadás nincs kifejezetten egy korba helyezve, biztos vagyok benne, hogy sokakban felmerül majd: bizonyos szempontból mintha Móricz óta megállt volna az idő...