120 évvel ezelőtt látott napvilágot Anton Pavlovics Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a munkába fásult zsémbes agglegény, Ványa bácsi története. Elhunyt húga lányával él a birtokon, melyről lemondott, hogy támogassa nagyra tartott sógorát, a nyugalmazott egyetemi tanár Szerebrjakovot. Egyhangú, de nyugodtnak legkevésbé sem mondható életük elfojtott érzelmek, ki nem mondott szavak okozta feszültségekkel teli, a fő probléma mégis a féltékenység. Ványa reménytelenül szerelmes Szerebrjakov gyönyörű feleségébe, Jelena Andrejevnába, aki még mostohalánya, Szonya vágyának tárgyát, Asztrovot is az ujja köré csavarja...
Az alapkonfliktus tehát adott, és a dráma szereplőire nem is várhat más, csak az elkerülhetetlen csehovi megoldás:
„Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket – azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi…“