Tarelkin halála

Alekszandr Szuhovo-Kobilin
Nagyszínpad
Tarelkin halála
Marosvásárhelyi Nemzeti Színhát Tompa Miklós Társulat

(HumorFesztivál)


Tarelkin eldönti, hogy saját halálhírét kelti. Így kíván egy csapásra megszabadulni a személyét terhelő adósságoktól, ugyanakkor elégtételt szerezni a felettesétől elszenvedett sérelmekért. Hogy bosszúállását a maga teljességében és személyesen is élvezhesse, korábban elhunyt bérlőtársának, Kopilov udvari tanácsosnak adja ki magát… Tarelkin terve, azonban, balul sül el, borzalmak történetévé alakul, hiszen egy legyőzhetetlen fölöttes hatalom, az államrendőrség gépezetébe kerül be ahonnan menekvése kétséges…

Az orosz Szuhovo-Kobilin 1869-ben írt komédiája kendőzetlen társadalmi szatíra az elnyomó hatalom mindent felőrlő természetéről, amely által szerzője méltán nevezhető Gogol utódjának. Az általa írt mindössze három dráma közül ez az egyik, amelyet hazájában, Oroszországban nem adtak elő az alkotó életében.

Az előadás Tufan Imamutdinov orosz rendező értelmezésében valósult meg, aki nem először alkotott marosvásárhelyi színpadon. 2012-ben szintén orosz drámaíró művét vitte színre, Gogol Háztűznéző (Căsătoria) című vígjátékát. A produkciót két évadon át nagy sikerrel játszotta, és továbbra is műsorán tartja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata.

A fiatal orosz rendező alkotói világának találkozása a fanyar humorú, orosz „fűszerezésű” társadalombírálattal valódi színházi kaland – ezúttal a Tompa Miklós Társulat műsorán.

 

Jegyvásárlás
Szereplők:

Makszim Kuzmics Varravin, Polutatarinov kapitány: Ciugulitu Csaba
Kandid Kasztorovics Tarelkin, Szila Szilics Kopilov: László Csaba
Antyioh Jelpigyiforovics Óh, Kerületi Rendőrkapitány: Tollas Gábor
Iván Antonovics Raszplujev, Megbízott Körzeti Rendőrbiztos: Galló Ernő
Flegont Jegorics Papagájcsikov, Kereskedő: Ördög Miklós Levente
Csvankin 1., Földbirtokos: Bokor Barna
Csvankin 2., Földbirtokos: Kovács Botond
Ljudmila Szpiridonovna Brandahlisztova: Berekméri Katalin
Mavrusa: Gecse Ramóna
Pahomov: Bányai Kelemen Barna
Satala: Korpos András
Vanyicska: Bartha László Zsolt
Öt hitelező: Bokor Barna, Kovács Botond, Bartha László Zsolt, Ördög Miklós Levente, Bányai Kelemen Barna
Öt hivatalnok: Bokor Barna, Kovács Botond, Bartha László Zsolt, Ördög Miklós Levente, Bányai Kelemen Barna
Sirató kórus: Szabadi Nóra, Somody Hajnal, Benő Kinga, Fodor Piroska, Csíki Hajnal  
Brandahlisztova gyermekei: Ciugulitu Sarolta, Ciugulitu Zalán, Harsányi Sára, Kilyén Dávid, Ördög Ákos


Színpadi mozgás: MONICA MOLDOVAN
Világítástervező: ASZALOS ATTILA
Zenei vezető: BOROS EMESE
Rendezőasszisztens, tolmács: DIMITRII BOGOMAZ
Díszlet- és jelmeztervező: LILIYA BAYMASHKINA


Rendező: TUFAN IMAMUTDINOV