Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora - Humorfesztivál 2016

Olt Tamás
Arizona Stúdió
Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora - Humorfesztivál 2016
Váci Dunakanyar Színház
vígjáték

1 óra 30 perc, 1 szünettel

A darab egy fiatal író, Viktor viharos szakításával veszi kezdetét. Ez már ki tudja, hányadik, és ki tudja hányadik viharos. Gyökeres változást vett életében új társa a hozzá szegődött bassett hound, Brúnó. Az együttélési normákról alapvetően mást gondoló Brúnó és gazdája egy sor kalamajkába keveredik, s közben a különös véletlen folytán Viktor találkozik egy régi osztálytársával, a házasságában a boldogság hajdani ígéretét kereső Dorkával. Vitathatatlanul izzani kezd közöttük a levegő…

Egy igazi fiatalos, romantikus komédia kerekedik a történetből, semmi esetre sem csak fiataloknak.

A darab írója, Olt Tamás, a nemrégiben Mensáros-díjjal kitüntetett fiatal színész, rendező és szerző, jelenleg a Nemzeti Színház művésze. Korábbi előadásait (Absinth, Hét randi), amelyeket nemcsak szerzőként, hanem rendezőként is jegyez, országszerte bemutatták már, s óriási közönségsikernek örvendenek. 
Legújabb produkciója a Váci Dunakanyar Színház és a Nemzeti Színház koprodukciójában, s a saját rendezésében valósult meg. Az előadás, amely műfaját tekintve romantikus komédia. Szerethető karakterei igazi jutalomjátékot kínálnak a színészeknek.

Az előadás a Váci Dunakanyar Színház és a Nemzeti Színház együttműködésével jött létre.

Jegyvásárlás
Szereplők:

Viktor: Mohai Tamás
Dorka: Legerszki Krisztina
Brúnó: Schlanger András
Borcsa: Sárközi-Nagy Ilona/Pataki Szilvia
Lackó: Bakos-Kiss Gábor/Szakál Miklós
Nyomozó: Vándor Éva

Koreográfus: Pozsonyi Ági
Rendezőasszisztens: Fehérvári Fruzsina

Rendező: Olt Tamás


Az előadás támogatója: 

javlogo.jpg