Tavaly a Thália Színház Új Stúdiójában rendezte Garaczi László Ovibrader című darabját, ami sokáig nagy sikerrel futott. Az akkori igazgató, Zimányi Zsófia akkor rögtön felajánlotta önnek, hogy a következő évadban is rendezhetne itt. A hely adott volt, a darabot ön választotta. Miért pont Presznyakovék művét?
- A Csónak alaphelyzete hasonló a káoszelmélethez: vannak olyan véletlen találkozások, amelyek láncreakcióként az ember egész életét megváltoztatják. A középszerű főhősre egy éjjelnappaliban rátukmálnak egy zacskó chipset, amiben ott lapul egy sorsjegy. A férfiból váratlanul jachttulajdonos lesz. Egyfajta újrakezdés történeteként értelmezem: arra keresik Presznyakovék a választ, hogy képes-e az ember új dolgokba belevágni, vagy minden lépésünk determinálva van. Van-e másik esélyünk az életben, és ha igen, azt épp mikor és miért kapjuk? A darab végkicsengése szerint az emberek azonban inkább megmaradnak a régi mellett, mert félnek az újtól, a bizonytalantól. Csak a tragédia hősei mernek előretörni, de ők, mint tudjuk, általában elbuknak.  
- Milyen módon közelítette meg a történetet?  
- Filmszerű világban gondolkodom, közeli, intim játékot kíván ez a történet, amely éppen az egyszerűségétől válik abszurddá. Valahol itt, közöttünk játszódik, de nem fontos a konkrét helyszín, időpont. Semmi nincs kimondva a maga valóságában, még a nevek sem, csak hivatalnokként, színészként vannak aposztrofálva a szereplők. Presznyakovék furcsa nyelvet használnak. Mély humorúak, csak hosszú idő után érti meg az ember, miről is van szó igazából.  
- Véletlenszerűen ugyan, de újra egy színházban dolgoznak Bereményi Gézával. Fontos állomás mindkettejük életében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban eltöltött időszak, ahol tíz évig vitték a színházat. 2010-ben szintén Bereményi Gézával közösen pályázott a Pesti Magyar Színház vezetésére. Most, hogy Bereményit nevezték ki a Thália élére, tervezik a közös munkát?  
- Jó barátok vagyunk Gézával, hasonlóan gondolkodunk a színházról, ugyanolyan az ízlésünk, a humorunk. És ez nagyon fontos. Rímelünk egymásra. Most, hogy ő lett az igazgató, felvetette, hogy a jövőben talán újra együtt dolgozhatnánk, de ez sok mindentől függ.  
- Több olyan színész - például Nagy Péter, Szemenyei János, Pap Lujza - alkotótárs van, akihez ragaszkodik. A munkák során fontos a kötődés?  
- Hűséges típus vagyok. Szeretek azokkal dolgozni, akiket jól ismerek. Például Vereckei Rita jelmez- és díszlettervezőt is állandó társamnak mondhatom. Értjük egymás nyelvét. A számomra fontos színészek iránt felelősséggel tartozom. Fontos, hogy legyen munkájuk, ebben a fura világban pillanatok alatt el lehet veszni. De ez persze nem jelenti azt, hogy csak velük vagyok hajlandó dolgozni, imádom a kihívásokat, idegeneket megismerni.  
- A Csónak előtt az Új Színházban rendezte meg a Don Carlost. Eredetileg a Coriolanust vitték volna színre, de a címszerepet alakító Huszár Zsolt váratlan halála miatt más darabot kellett keresni. A Don Carlos bemutatója után több kritika is párhuzamot próbált vonni az Új Színház körül kialakult helyzettel.  
- Akkor kezdtük el próbálni a Don Carlost, amikor még nem derült ki az igazgatói pályázat eredménye. Úgy vélem, nem kell feláldozni egy remekművet azért, hogy valamit erőltetetten szimbolizáljunk általa. Sokkal fontosabb, egyetemes problémákat fogalmaz meg Schiller műve, mint hogy párhuzamokat keressünk az Új Színházban történtekkel. Ha ezt akartuk volna érzékeltetni, akkor pont a lényeget hagytuk volna veszni. Nem kell mindent aktualizálni: Don Carlos története pont annyira aktuális, amennyire kell. A hatalom mechanizmusát akartam megmutatni: amiről azt hisszük, hogy a legnagyobb erő, kiderül, hogy csupán csak egy csavar a gépezetben.  
- Amióta 2009-ben eljött Zalaegerszegről, szabadúszó rendező. Minden évben dolgozik a kecskeméti Katona József Színházban, a Tháliában, visszajáró vendég az Új Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Jó ez így?  
- Ahol eddig megfordultam, oda mindig visszahívtak, ami nagy megtiszteltetés. De a lelkem mélyén állandó társulatra vágyom. Felépíteni egy művészeti közeget, egy közönséget, egy ízlésrendszert egészen más feladat, mint színházról színházra vándorolva egy-egy előadást létrehozni. Szeretem az állandóságot és az abban lévő állandó megújulást.
 

Magyar Nemzet
2012.01.13 - (15. oldal)
Makrai Sonja