Az a káosz, az az értelmetlen elviselhetetlenség ugyanis, ami most van, nem folytatható. A zűrzavar a világban, a fejekben, egyáltalán mindenütt, a totális kiismerhetetlenség, és az általános ramazuri közepette az érintkezési képtelenség, a kínzó magány, a soha ki nem elégülő szeretetéhség, abszurdan groteszk, kibírhatatlan helyzeteket szül. Ideje egy nagy, nagy megtisztulásnak, ami csaknem teljes megsemmisüléssel jár. Vagyis ideje egy újkori Noé bárkája történetnek. Ezt írta meg Oleg és Vlagyimir Presznyakov, a felkapott orosz szerzőpáros. Nem történetet, tulajdonképpen még csak nem is épkézláb darabot, hanem inkább korhangulatot, sőt azt is mondhatnám, hogy érzeményt írtak. A Csónak már kezdetekkor darabjaira esik szét, mintha szétzúzta volna az özönvíz, diribdarabok, jelenetrészek laza halmaza, melyekben nem teljesedhet ki a színész, de fel-felvillanhat a tehetsége, és, ha nem is mutathatja be, de legalább jelezheti a fent lefestett zordon világot. A darab stílusa sem egységes, néha már-már, mintha szürreális film peregne, máskor az lehet az érzésünk, hogy végítéletkor, vagy akár már utána játszódó, abszurd drámát látunk, máskor meg jobb-rosszabb kabaré jelenetek peregnek, vagy éppen vánszorognak. Egymásra halmozódik, összezsúfolódik minden, ahogy Noé bárkájában is kénytelenségből összehalmozódott a világ maradéka.
A Thália Színház Új Stúdiójában Bagó Bertalan által rendezett előadás hatalmas, kietlenül beláthatatlan szupermarketben, a modern kori mindent egy helyre összezsúfoltság színterén kezdődik. Ahol gyakran elveszettnek érzi magát a vevő. Éppen a darab főhőse, Jon, az átlagember - ha egyáltalán van ilyen - esszenciája is ott bolyong a sorok között. A viszonylag kis térben a kietlenség érzését, a hatalmas áruház méreteket vetítés formájában is szemlélteti a rendező, és kedvtelve eljátszik azzal, hogy Jon, akit Csuja Imre alakít, hol vetített formában, hol a valóságban, az orrunk előtt a színpadon jelenik meg. Nem találja azt a nyomorult csipszet, amire tán éjnek évadján éhezett meg, bámul erre, bámul arra, rója a felhalmozott áru közt a sorokat. Aztán csak rálel arra, amit annyira keresett. Már-már tenné be a kosarába. De eladó jő, meg a Lays cég ügynöke, és ha törik, ha szakad, arra akarják rábeszélni, hogy kiválasztott csipsz típus helyett, olyat pakoljon a kosarába, amiben nyeremény sorsjegy is van. Jon huzakodik, vonakodik, reklámfogást, esetleg kandi kamerát, modernkori huncutságokat sejt, amikre csak ráfaraghat, majd végül kötélnek ár. És a zacskóban, mintha isteni sugallatra választotta volna pont ezt, megtalálja, hogy jókora, pompázatos tengeri jachtot nyert. Aztán a sugallat sem várat már magára sokáig, hogy akkor ő lehet a világ megmentője. Sőt, olyan értelemben ura, hogy ő dönthet arról, ki meneküljön meg az özönvíz elől és ki nem.