Több mint egy éve van műsoron az előadás. Változott valamit?

Nem sokat, mert volt időnk kimunkálni. Olyan emberek hozták létre, akiknek fontos, hogy minden pontosan menjen, ezért szépen tartja magát a bemutató óta. Már a próbaidőszakot is nagyon élveztem, újra dolgozhattam Bálint Andrással, aki hosszú évekig volt igazgatóm a Radnóti Színházban. Boldogság volt Tóth Ildivel megint találkozni, vele a Radnóti után az Új Színházban is sokat játszottam. Csankó Zoltánt még a szolnoki éveimből ismerem, Létay Dórival két éve a Sírpiknikben találkoztunk, szintén itt a Tháliában, Sallai Nóri azóta már játszik az Új Színházban. Csak Szervét Tiborral nem dolgoztam előtte, ő az újdonság erejével hatott, nagyon örültem neki. Meghitt, békés, jó hangulatú próbafolyamat volt. Magamban úgy hívom, hogy ez az én kis „színes szerepem”, mert Füzér Anni gyönyörűséges jelmezeket tervezett nekem, olyan ruhákat, amilyenekben soha nem járok. Nem csak azért, mert túl elegánsak, hanem mert egyszerűen nem veszek föl szűk nadrágot tunikával. És ő kitalálta, hogy nekem ez is jól áll. A jeleneteimet is szeretem, mert frappánsak. Tűpontosan, jókedvűen, lendülettel kell csinálni, ez a könnyű műfaj lényege.

Te kezded az előadást: meg lehet érezni, hogy milyen este lesz?

Az első jelenetben Tiborral beszélgetek, itt hangoznak el azok az információk, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, mi történik éppen. Itt is van egy-két mondat, ami, ha bekaccan, akkor tudjuk, hogy jó előadás lesz. Aztán kimegyek, beindul a történet, Csankó Zolival a takarásban meg szoktuk várni, hogy bejönnek-e azok a poénok, amiknek be kell jönniük. Elég hamar kiderül, hogy veszi-e a közönség. Általában szeretik, ez érezhető, mert sírva-nevetve lehet követni az eseményeket. Nagyon jól mondható, humoros szöveget készített Radnai Annamária és Bálint András. Előfordul, hogy az öltözéseimen kívül végighallgatom a takarásban az egész előadást.

Van olyan mondat, gesztus, összenézés, pillanat, amit mindig nagyon vársz?

Szeretem, amikor a harmadik felvonásban Tibor különböző arcfintorok közepette veszi át tőlem a tányér levest, ezt nagyon díjazza a közönség. Nézem, ahogy szürcsölgeti, és mindig hagyok neki egy kis időt a játékra. Szintén a harmadik felvonásban van, amikor Ildi bejön egy gyönyörű, elegáns ruhában, szeretem hallani a közönség meghökkenését. És van egy színpadon kívüli esemény is, ami hozzátartozik az előadáshoz. A második szünetben van egy szeánszunk Tiborral: bejön az öltözőmbe beszélgetni, megtárgyaljuk a bioétkezést, az egészséges életmódot, a futást… Amikor Nyíregyházán játszottunk, egy kicsit kimentem beszélgetni, több ismerős kolléga is volt ott aznap este. Amikor visszafelé jöttem, már hallottam, hogy az öltözőm előtt Tibor kiabál: „mondjátok meg a Taki Katinak, hogy itt lenne a helye az öltözőben, hol van?”, én meg a folyosó végéről válaszoltam, hogy jövök, jövök, itt vagyok!

Nyíregyházán más volt játszani?

Persze, mert ott kisebb a színpad. A Thália egy széles, nagy terű színház, a nyíregyházi jóval kisebb. Egy szobában játszódik a történet, és Nyíregyházán valóban szoba-érzetünk volt. És hát isteni volt a közönség. Tényleg elképesztően örülnek a színháznak. Jó ez a Vidor Fesztivál.

Előző nap játszottad az Erdőt az Új Színházzal, az egy nagy főszerep; nem vett ki túl sok energiát?

Halálosan izgultam az Erdő miatt. Még csak öt előadás ment le belőle az előző évad végén, most volt két beugrás is, szinte azt sem tudtam, hol vagyok. De utána kialakult egy jó kis beszélgetős este, ami megnyugtatott. Másnap már nagyon vártam a többieket, örömmel ugrottam neki a Romantikus komédiának. És borzasztóan örülök, hogy ennyi díjat nyert az előadás. Mert ez jó színház. Igényesen, gondolkodva, fordulatosan, ízlésesen van színpadra téve, és megvan az igazságtartalma. Kívülről persze nem látszik, hogy mennyi munka van benne, de pont ettől megy olajozottan. Nem lehet ész nélkül színpadra menni, akár bulvár, akár nem. Ezt így érdemes csinálni.