Érthetően egyikük sem akar új kapcsolatot. A két alkalmi kerítő, a férfi öccse – Görög László – és a nő barátnője – Kerekes Éva – mégis mindent elkövet, hogy a szerelemkerülők párra találjanak. S hogy sikerrel járnak-e?! – Kerekes Éva is erre keresi a választ. 

Olyan ez a Neil Simon darab, mint egy vasárnapi ebéd, ahol a felszínen látszólag nem történik semmi, de a mélyben igazán fontos dolgok zajlanak…

Lehet (nevet). Első olvasásra nekem sablonosnak tűnt a történet, de miután tovább ízlelgettem a mondanivalóját, rá kellett jönnöm, hogy a szerző nagyon is valódi dolgokat boncolgat. Az Ölelj át! - a maga keresetlen egyszerűségében mélyen emberi, ami igencsak megérintő. A darabban nincsenek nagy történések, óriási fordulatok, amik váratlanul érnék az embert, inkább azt mondanám, olyan élethelyzeteket látunk, amelyek bármelyikünkkel megeshetnének. Neil Simon azáltal teszi egyedivé ennek a négy embernek a történetét, hogy a nézőre bízza, mit kezd ezekkel az érzésekkel.

Leegyszerűsítve, mit teszünk olyankor, ha váratlanul, expressz sebességgel jön a szerelem?A darabban, amit az egyik szereplő meg mer tenni, arra a másik fél igent mondani, és ez is nagyon-nagyon ismerős…

Valóban így van, hogy ami Takács Katival (Jennie) történik, az velem (Faye) nem esik meg, vagyis az általam megformált karaktert az új szerelem izgalma elkerüli. Viszont az ő hatására, az én figurámban is lezajlik egy nagy fordulat, Faye kilép, legalábbis egy centivel kijjebb lép a nagyon nagy hiányérzetekkel teli kapcsolatából. Ez azonban csak így elmesélve ennyire egyszerű.

Eredetileg fiatalabb szereplőkre íródott a történet. Attól viszont, hogy Takács Kati és Gálffi László játssza a fő vonulatot, máshova kerülnek a súlypontok. Amikor az ember a kora miatt, már több dolgon túl van, másként érzékeli a problémákat, és bonyolultabban éli meg a szerelmet, a másik megismerését. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy ez nagyon egyszerű tud lenni abban a pillanatban, hogyha a két ember talál egymásban olyan közös pontot, amitől minden letisztul. Persze belekezdeni egy kapcsolatba, az idő múlásával egyre nehezebb, mert beégetődnek olyan rossz reflexek, vagy olyan dolgok, amik felnagyítódnak, és nem oldódnak fel. Másrészt meg erősen hiszek abban, hogy akárhány évesek is vagyunk, minél bátrabb az ember, annál több minden tud vele megtörténni…

A karaktered helyenkénti fanyar (ön)iróniája segítség a szerepformálásban?!

Ahol az irónia megjelenik, ott fellelhető némi humor is, amibe aztán lehet kapaszkodni. Szerintem az nagyon fontos, hogy tudjunk nevetni saját magunkon, mert ha ezt a képességünket hagyni vesszük, akkor már talán csak az önsajnálat marad. Amilyen élethelyzetek adódnak egy darabban, olyan színpadi szituációkat kell létrehozni, és az teljesen mindegy, hogy drámai vagy vígjátéki fordulatok, ezeket egyszerűen meg kell csinálni, ki kell találni, és azután bele kell helyezkedni. Az pedig, hogy annak milyen a hatása, hogy a nézők nevetnek rajta, vagy sírnak, az nyilván a darabtól is függ. Egy vígjátéknál is be is kell járni bizonyos lelki utakat és mélységeket, ahogy a darab és a helyzetek engedik, máskülönben ott marad egy nagy hiányérzetekkel teli lyuk, ha komédia, ha nem…

Ami engem illet, egyelőre, még nem tudom letenni a pontot, és azt mondani, hogy ez az előadás lesz a világ teteje, mert még úton vagyunk, de ígéretesen haladunk(!)