február 13.
Jelenetek Abszurdisztánból
Hogyan kapcsolódik a napi aktuálpolitika a pornófilm-író tanfolyam kőkemény valóságához? Mi történik akkor, ha egy alkotmánybíró ellátogat egy óvodába, vagy ha a postás sapkája beszabadul a fodrászatba? Fogas kérdések, melyekre kizárólag a Maguk akarták! – Nem kívánságműsor - című kabarészínházi előadás alkotói tudják a választ. A műfaj színe-javát csatársorba állító produkciót március 2-án mutatják be a Mikroszkóp Színpadon. A darab rendezője Nádas György. Vele beszélgettünk.
Jelenetek Abszurdisztánból

A kabaré est címe - Maguk akarták! – Nem kívánságműsor - azt sugallja, hogy a jeleneteket, az aktuális hírek mellett, a sarki fűszeresnél zajló párbeszédek éppúgy ihletik, mint a szomszéd zsörtölődése az áfa-emelés okán. És ez még csak a cím…

Így, ahogy mondod, a fűszeres ugyan nincs benne, de egy jelenet például a fodrásznál játszódik, ahol kiderül, hogy kinek-kinek milyen problémái vannak, és hogyan tudnának egymáson segíteni az emberek. Természetesen sehogy, mert nem is akarnak. Azonkívül, valóban olyan helyzetek vannak a darabban, amelyek bármelyikünkkel megeshetnének. Minden nap útba ejtünk, mondjuk egy trafikot, vagy közértet, ahol aztán lecsapódnak a hétköznapi gondok, amiken kimondva, ki nem mondva, csak nevetni tudunk, mert ha már megoldani nem vagyunk képesek, akkor legalább röhögjünk egy jót magunkon. Az előadás első része, ami ugye a fodrászatban játszódik, az könnyedebb, jól be is csapjuk a közönséget, feltéve, ha így marad… A második rész keményebb, elgondolkodtatóbb, vérbeli politikai kabaré. Megmondom őszintén, én nem tudtam, hogy Litkai Gergely ilyen karakán vezető, aki felvállalja ezeket a dolgokat (!) Rövid művészeti tanácsadói időszakom alatt, tavaly ősszel, én nem voltam ilyen bátor, inkább szórakoztatni akartam.  

Vitatkoznék picit, ez nem feltétlenül karakánság, hanem fül kérdése, mert mi civilek a pályán,  is tudnánk egy-egy agyament döntés, hivatali packázás kapcsán, helyzetkomikumokat felrajzolni…Nektek  pedig, erre reagálni munkaköri kötelesség, nemde?!  

Nos, igen. Engem mindig az izgat, hogy mennyire stabil egy hatalom, és hogyha az, akkor nem kell félnie az esetleges élcelődéstől. Amennyiben egy regnáló hatalom nem érzi magát biztonságban, akkor kezdik a bohócot kicsinálni. Úgyhogy érdeklődve várom a premiert! (hatalmasat nevet)

Végszónak is megteszi, de azért még folytathatjuk?!

Na jó, rendben!

Van egy barátom, aki szerint olyan, mintha Abszurdisztánban élnénk, ahol még az is megkérdőjeleződik, ami tegnap történt. Aktuális kabaré lévén, úgy gondolom, előadásról előadásra megújultok, mivel a napi események, sok esetben felülírják az előző esti poént…

Hogyne. Azt szoktam mondani, hogyha Örkény feltámadna, nem tudna mit írni. Nekem az utóbbi egy-két hét gyöngyszeme az volt, hogy örömmel közölték: a közszolgálati rádió fogja közvetíteni innentől a Forma 1-t élőben. Hát, mutass egy humoristát, aki tud ennél többet! Pár évvel ezelőtt készítettünk egy felvételt Boncz Gézával, aki sajnos már nincs közöttünk, és azt hittük, hogy az abszurd non plus ultrája, ha a rádióban közvetítünk egy bűvész trükköt. Tévedtünk! Hidd el, visszatalálok a kérdéshez (szélesen mosolyog). Egyértelmű, hogy minden nap meg fogunk újulni. Van például egy olyan híradó blokk, amit estéről-estére újra írunk, hogy abszolút naprakészek legyünk. Persze van nyilván egy váza a darabnak, amire az egész íródott, és ez általában a televízióhoz kötődik. A díszletben is egy nagy képernyő lesz látható, hiszen az előadás címe pontosan az ellentéte a köztudott dolgoknak: Maguk akarták! – Nem kívánságműsor. Semmi különöset nem kell emögé gondolni, volt itt egy törvényes szavazás és  most ez van, úgyhogy innentől kezdve – Kuss! (nagyot mosolyog) – mi akartuk… Tudod, ez egy olyan dolog, hogy mi mindig annak örülünk, ha sok baki van egy országon belül, mert akkor van témánk. Talán az lenne a jó, ha nem lenne ránk szükség, mert akkor minden olajozottan működne. Nem tudom, Svájcban van kabaré??? (hatalmasat nevet)

Ezt fájdalom, de nem tudom megválaszolni… Viszont abban hiszek, hogy mainapság senki nem veheti halál komolyan magát, sem a politikus, sem a humorista. Lesz-e olyan része a darabnak, amikor saját magatokat röhögitek ki?

Igen! És még egyszer igen. Egy kabaré attól az igazi, ha olyan részek is vannak benne, amiket mi is iszonyúan élvezünk. Még annak idején, amikor harminc évvel ezelőtt elkezdtem Markos Gyurival dolgozni, akkor is azt mondtuk magunknak, hogy jó, jó, a közönség röhög, de ha minket nem szórakoztat, minek csináljuk?! Tehát, ha a színészek ebben a darabban azt érzik, hogy valamelyik estén az egyikük valamivel több, más, mint amilyen lenni szokott, akkor nyilván a többiek is rátesznek majd még egy lapáttal, és ha ez nem lesz belterjes, akkor a közönség számára is nagyon izgalmassá tud válni. A hallgatóság ezt nagyon szereti, azt meg végképp élvezik, ha az egyik színész a másikat kiborítja, és ezen jót mulathat. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan nap, olyan előadás, amikor ez ne fordulna elő.

A próbába picit belelesve, azt láttam, hogy egymáson is tesztelitek a mondatokat. Amikor megszakadtok a röhögéstől egy poénnál, az benne lesz az előadásban, vagy csak egy pillanatnyi állapot?!

Ez egy érdekes dolog. Az első felolvasó próbákon, állati jókat derülünk, amikor meg elkezdjük a munkát, már kevésbé. Akkor tudunk megint röhögni, amikor felvisszük a helyzeteket a színpadra. Így működik. Rengeteg szöveg gyűlt össze, és a próbafolyamat végére derül ki, hogy mi marad végül benne. Méricskélni kell az időt is, mert nem lehetünk többek, mint kétszer 50 vagy maximum hatvan perc. A klasszikus kabaré felett, amit a hetvenes, nyolcvanas években a Vidámszínpad és a Mikroszkóp fémjelzett, eljárt az idő. Hogyha ma kijönne a konferanszié és mondana egy gyönyörű tizenkét perces nyitót, akkor a negyedik percnél hazamenne a közönség.  Ma már a maximum három-négy perces konferanszok azok, amik megengedhetők, és a jelenetek sem lehetnek hosszabbak. Minél többfélét, minél sokszínűbbet csinálunk, annál jobban érezzük, hogy ez a valóságunkat tükrözi, hiszen így gyorsultunk fel mi is.

Egy kabaré esetében mi a rendező feladata? A klasszikus értelemben vett színészvezetés, vagy inkább az, hogy megmondja a fő csapásirányokat, és nyesegesse a kollégák esetleges vadhajtásait?!

 

Még egy pár évvel ezelőtt is azt hittem volna, hogy egy kabaré rendezése arról szól, hogy: itt gyere be, ne ütközzetek össze, itt menjél ki, ekkora lépésekkel, satöbbi. Ma már nem így van, mert én is azt szeretném, hogy minél színháziasabb legyen maga a kabaré. Tehát itt a jeleneteket is úgy készítettük elő, hogy a közönség színházban érezze magát, és ne úgy, mintha egy kabaré közvetítést hallgatna vagy látna. Közben meg, nagyon kell vigyáznom a színészekre, mert hajlamosak rettenetesen elmenni, úgymond önmagunk szórakoztatása felé. Le kell tehát faragni belőlük, de hála a jó istennek, Marton Frigyes ugyanezt csinálta velünk annak idején, csak keményebben, ő még bottal is ütött minket, ha olyan kedve volt (nagy mosoly). Erről itt nincs szó, de bizony nagyon huncut kollégák vannak, akiket vissza kell tartani.

 

Itt és most, nem Svájcban, hanem nálunk, szerinted mi a dolga a jelen idejű humoristának?

 

Ma Magyarországon, a kabaré leképezése a jelennek és a nagyon közeli múltnak, szinte nem is görbe tükröt tartva, hanem egy az egyben, mert valóban annyira abszurddá vált országunk létezése. Függetlenül bármilyen kormányzattól vagy oldaltól, nekünk itt egy nagyfokú butaságot kell úgy megvédenünk, hogy az mégiscsak a miénk. Erről jut eszembe, hogy a mi előadásunknak is van egy bizonyos pontja, ami sehol máshol nem látható, csak itt a Mikroszkóp Színpadon, és ebben a darabban. Az, hogy mi ez, nem árulom el, tessék eljönni, és megnézni….