A Makrancos hölgy Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka, milyen előadásra számíthat a közönség?
– Nagyon modernre. A mai korba helyeztük a történetet, mondhatni aktualizáltuk, de ezt igyekeztük úgy tenni, hogy közben kortalan is maradjon, hogy szinte bármilyen korba behelyezhető legyen. Ugyanakkor megőriztük a komikai struktúrát és a hangsúlyt a tulajdonképpeni „megzabolázásra” helyeztük, ezért is lett az előadásnak két címe, avagy címe és alcíme. Ez az utóbbi folyamat kiemelten hangsúlyos szerepet kap az előadás során: egyrészt önmegismerés, másrészt a másik megismerése. Ugyanakkor színház a színházban, melynek során a főszereplő megérti a „megzabolázási” játék lényegét és ő is beszáll ebbe a folyamatba.
– Ezek szerint mai környezetbe helyezett, de a Shakespeare-szöveget tisztelő előadásról van szó?
– Igen, így is mondhatjuk. Modern mint vízió, de mint jeleztem, igyekeztünk kortalanok lenni. A műben leírt élethelyzetek, szituációk a mai korban nem lehetségesek. Az 1600-as években a nő társadalmi szerepe teljesen más volt, mint ma. Egyrészt ezért helyeztük mai környezetbe, másrészt, mert így az önmegismerési, a kapcsolat-felismerési folyamat sokkal érthetőbb. És ezzel talán még az eredetinél is komikusabbra sikerült. A szövegnek a háromnegyede az eredeti maradt, igaz, vettünk ki és írtunk hozzá szereplőket, de a műfaj vígjáték maradt, a szerző által írt cselekményt, annak komikumát megőriztük. A jelmez, a zene, a díszlet ugyancsak mai, de korjellemzőktől mentes. A próbafolyamat nagyon intenzív munka volt, kevés időnk volt és szinte az egész társulat játszik az előadásban, 24-25 színművész szerepel benne.
– Kinek ajánlják, van-e úgynevezett célközönség, vagy olyan közönségréteg, amelyhez kimondottan szólni szeretnének?
– Nincsen célközönség, az előadást bárkinek ajánljuk, mondjuk tizennyolctól százéves korig.